| Még idős korban is fokozható a szellemi
teljesítmény
Ha eltekintünk a különböző szellemi
leépüléssel járó megbetegedésektől (dementia), akkor memóriánk
gyengülésének oka minden bizonnyal az edzés hiányában keresendő.
Ahogyan egy izom is elsatnyul, ha nem mozgatjuk, úgy az agy is leépíti
a neuronok közötti kapcsolódási struktúráit, ha nem fejlesztjük azokat.
Dr. Sommer egy jó és egy rossz hírrel is
szolgál számunkra. A rossz hír: ha a környezetünk, a munkánk által már
nem fejlődünk, ha már nem kell semmit megtanulnunk, és szellemi
kihívások sem érnek minket, akkor magunknak kell valamit tennünk és az
agyunkat valamiképp edzenünk. A jó hír pedig így hangzik: annak
köszönhetően, hogy agyi mintáink és struktúráink mindig újra képződnek,
elégséges szellemi tréninggel nemcsak megőrizhetjük gondolkodási és
emlékezőképességünk teljesítményét, hanem még idős korban is jelentős
mértékben fokozhatjuk azt. Így nem feledékenyebbek, hanem
intelligensebbek leszünk.
Hogyan fejleszthető a memória?
Dr. Sommer szerint négy pillére van
emlékezőtehetségünk fejlesztésének:
-
Testi fittség. Már az ókori rómaiak is azt vallották: "Mens
sana in corpore sano!", vagyis "Ép testben ép lélek" (szó szerinti
fordításban: egészséges testben egészséges elme - a ford.). A
doktornő meggyőződése, hogy amit testi fittségünkért teszünk, az
szellemi frissességünket is szolgálja. Sétáljunk, túrázzunk vagy akár
fussunk is, sportoljunk tudatosan, és mozgás közben ne hallgassunk
zenét, például fejhallgatón. Azt tanácsolja, hogy sportolás közben
várjuk ki, milyen képek és gondolatok bukkannak fel bennünk - így
ugyanis rengeteg dolog kapcsolódik össze az agyunkban. A testi mozgás
tehát az elménk számára is fontos, vallja.
-
Agytorna. Az agy tudatos edzését jelenti a
mindennapokban, amikor például telefonszámokat. neveket és arcokat
memorizálunk. Ezt a célt szolgálja természetesen a sudoku vagy a
keresztrejtvényfejtés is, minden, amit szívesen csinálunk. Fontos, hogy
örömünket leljük benne. Dr. Sommer például a világ országainak és a
fővárosuknak a nevét úgy megtanulta, mint egy szótárfüzetből az idegen
szavakat. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: edzette az agyát és
felfrissítette általános tudását.
-
Egészséges táplálkozás. A kiegyensúlyozott, lehetőség szerint
változatos táplálkozási mód, amely magas tápértékű növényi olajokat,
valamint sok zöldséget, gyümölcsöt és teljes értékű táplálékot foglal
magában, támogatja az agy működését. Ne felejtsünk el továbbá elegendő
folyadékot, elsősorban vizet inni, hiszen ahogyan a németek mondják:
"tiszta víz - tiszta fej".
-
Önbizalom és bizakodás. Ha mindig azt hangoztatjuk, hogy az agyunk
olyan, mint egy szita, akkor tényleg olyan is lesz. Gyakrabban kellene
dicséretben részesítenünk magunkat, és büszkeséget éreznünk, ha valamit
sikerült megjegyeznünk - vegyük észre az érdemeinket is. Bocsássuk meg
magunknak, ha olykor elfelejtünk valamit. Nagyobb önbizalommal és
bizakodással mindenki jobb emlékezőtehetségre tehet szert -
hangsúlyozza dr. Sommer.
Forrás: Das
Gehirn ist wie ein Muskel, németből fordította Mészáros Csilla
Hányszor fordult elő?
Hányszor fordult elő Önnel, hogy letette valahol a kulcsát vagy a
mobiltelefonját, és nem jutott eszébe, hová? Vagy egy idegen nyelvű szó
sehogy sem akar megragadni a fejében, pedig már vagy hússzor
elismételte? A felejtés emberi dolog, ám nem kell annak lennie.
Egy
fiatal felnőtt agyában 15 és 100 millárd közötti neuron (idegsejt)
található. Naponta mintegy 1000 és 10 000 közötti számú agysejtet
veszítünk el. Tegyük fel, hogy egy ember az eredeti 15 milliárd
agysejtjéből elpusztul napi 10 000 sejt, vagyis ez azt jelenti, hogy
mintegy 410 évig kellene élnie, hogy agyának csak a 10%-át is
elveszítse. Ez a számítás egyértelművé teszi: agyunk kapacitását nem
hibáztathatjuk azért, ha az emlékezőképesség idős korban hanyatlani
kezd.
|